44. Géczi Ádám Béla- Autórugdosó

A Bíróság, felfüggesztett ítéletével ismét a társadalomra eresztette a képen látható Géczi Ádám Bélát.
A 22 éves szélsőjobboldali randalírozót garázdasággal és más bűncselekményekkel vádolták, mert a tavaly őszi tüntetések idején a Rákóczi úton álló egyik rendőrautót hőshöz méltóan és igazi hazafi módjára jól megrugdosta.
A Fővárosi Bíróság enyhítő körülményként értékelte a bűncselekmény alkalomszerűségét, a vádlott büntetlen előéletét, feltáró jellegű és teljes beismerő vallomását, továbbá figyelembe vette azt is, hogy a vádlott megbánásának jeléül az okozott kár megtérítésére pénzt helyezett el az ügyvédjénél. Gaudi Nagy Tamás, a radikális huligánokat pártoló ügyvéd azt indítványozta, hogy az eredetileg kiszabott szabadságvesztést egy évnél rövidebbre redukálja a Bíróság, a büntetés végrehajtását pedig természetesen függessze fel.Enyhítő körülményként a módosult tudatállapotot, az alkalomszerű, vagyis nem életvitelszerű bűnelkövetést, az okozott kár megtérítését, a beismerés, a megbánás tényét, valamint a vádlott közérdekű munkáját említette a hivatásos huligánmosdató…
Végül sikerrel járt. Az már a jövő zenéje, hogy a kecskeszakállas rugdosódó tud-e élni a kapott eséllyel. Várjuk jelentkezését, elképzeléseivel kapcsolatban.