27. Dobos Attila - Nemzetőrségre szégyent hozó

A Szózat sorait kevésbé magáénak érző, külföldre szakadt, majd sok év után hazatérő, eredetileg fogorvos, majd táncdalénekes Dr. Dobos Attila, ma a Nemzetőr nevű szélsőjobboldali hetilap főszerkesztője. A Nemzetőrnek hazudott irredenta újság rendszerint helyet ad a különböző szélsőséges hangvételű, a 2006. őszi randalírozásokat támogató, egyes, a nemzeti oldalnak nem tetsző személyeket lejárató cikkeknek, írásoknak, a rendőrséggel való szembeszállásra ösztönző, nyílt felhívásoknak. A Partizaninfo megkeresésére Dobos Attila széttárt karokkal úgy védekezett, hogy az újságban fellelhető kifogásolt cikkeket, csupán olvasók küldték be, melyek csak a korrekt tájékoztatás jegyében kerültek leközlésre, neki semmi köze hozzájuk...
Hogy miért csak a radikális ellenállásra felhívó cikkek, -köztük nem egyszer a Kurucinfo és a L88 felhívásai- élvezik a "korrekt tájékoztatást", illetve, hogy miért nem tűntetik fel a cikkekben szereplő szubjektív tényállítások csupán olvasói mivoltát, arra azonban Dobos Attila nem adott választ. Az újság impresszumában egyébként jellemzően csak egy postafiókszám van megadva, mely a radikális, jogi felelősségrevonást kicselező orgánumok kizárólagos jellemzője. (Tőlük tanult a Partizaninfo is.) A Nemzetőr, az Mtv székháznál történteket legitimizáló írásaival, a rendőrség elleni harcra tanácsot adó felhívásokkal, 2006-ban az első számú propagandatermék szerepét töltötte be a 2006-os őszi forrongó hangulatú Kossuth téren. 2007. őszén, árpád-sávos önkéntesek szintén lelkesen osztogatták ingyen a nevenincs újságot, ámbár az egy kissé rontotta a nagylelkű forradalmár gesztusát, hogy már néhány hónapja lejárt, eladni nem sikerült példányokra terjedt csak ki a nagylelkűség... Ezen őszi számok és az azóta is megjelenő, tartalmilag teljesen színvonaltalan példányok egyetlen célt szolgálnak: az emberek folyamatos hergelését.
Dobos Attila és a Kuruc.info


A Nemzetőr szerkesztőjének egyik munkatársától származó konkrét információ szerint, Dobos Attila e-mailos levelezéseket folytat a Kuruc.info nevű köztörvényes portállal, amelynek következményeként a szélsőjobbos uszító legfrissebb, a „veszélyben a magyar” kártyával riogató, politikai elemzést imitáló, ám meglehetősen butára sikeredett írása már meg is található a fasiszta portálon.

Dobos Attila a cikkéhez egy magát a valónál előnyösebb módon ábrázolni hivatott, gondosan beállított fotót is mellékelt a mocskolódó, gyújtogató bűnözők magyarságba csomagolt portáljának, a kuruc.info-nak, amelyet saját honlapján a hírportálok linkjei között lelkesen reklámoz, igazi „egyáltalán nem szélsőségeshez” méltó módon…

Dobos Attiláról és irredenta újságjáról bővebben olvashat itt: